Új stratégia az aftakezelésben
- dr. Kocsis Kristóf

- 2024. máj. 5.
- 2 perc olvasás
Frissítve: 2024. máj. 8.
Bevezetés

Az ismétlődő aftás szájgyulladás általában a puha, laza szöveten alakul ki, például az ajakon vagy a szájnyálkahártyán, a nyelven, a szájpadláson vagy a torokban. A tünetek általában fájdalommal vagy égő érzéssel kezdődnek, majd 1-2 nappal később jelentkezik az afta. Az ilyenkor jellemző fekélyek sekély, kerek vagy ovális foltokként jelennek meg, sárga-szürke középponttal és piros szegéllyel. A fekélyek mérete, száma, a fájdalom mértéke és az afta időtartama alapján három típusba sorolható: kisebb, nagyobb és herpesz szerű fekély. A kisebb (1 cm-nél kisebb) afta a legelterjedtebb forma, amely az összes aftás fekély kb. 70-85% -át teszi ki. Ez a típusú afta általában 4-7 napig tart, majd hegszövet hátrahagyása nélkül eltűnik. A nagyobb fekélyek (kb. 1,5-3 cm átmérőjűek) ritkábbak, ugyanakkor ezek szabálytalan alakúak lehetnek, és hosszú hetekig gyógyulhatnak, miközben gyakran hegeket hagynak maguk után. (1, 2, 3)

Az ismétlődő aftás szájgyulladás okai multifaktoriálisak. Az etiológiája ismeretlen, de azonosítottak olyan kockázati tényezőket, mint például a genetikai hajlam, atópia, táplálkozás, gyógyszerreakciók, mikrobiális tényezők, stressz, menstruációs ciklus, immunrendszeri diszfunkció, valamint hiányok hematológiai faktorokban, mint például vas, folsav (folát) és B-vitamin. Emellett sok szisztémás betegség, például Bechet-szindróma, gasztrointesztinális betegségek, ciklikus neutropenia, periodikus láz szindrómák és más autoinflammációs betegségek, fertőzések és környezeti tényezők is társulhatnak az ismétlődő aftás szájgyulladással.
Az aftában szenvedők gyakran tapasztalják a szájüregi fekélyek ismétlődő jellegét, és kb. 30%-uk családi anamnézisében hasonló léziók fordulnak elő. Előfordulása 5% -tól akár 50%-ig is terjedhet, attól függően, hogy mely csoportokat vizsgálnak és milyen populációban. A fejlett országokban gyakoribbak, és a nők kisebb kockázatnak vannak kitéve. Az aftával járó fájdalom sokkal erősebb, mint amit egy ilyen kis méretű dologtól várnánk, valamint sokszor korlátozhatja az egyént az étkezésekben, és ez akár kihathat a normális életvitelére, egészségi állapotára.
No, és akkor mi az új kezelési stratégia?

A forgalomban lévő afta kezelésére szánt készítményeken túl egy publikáció alapján az N-acetil-L-cisztein (NAC) ígéretesnek tűnik az aftás szájgyulladás tüneti kezelésében, legalábbis a fájdalomcsillapítás terén. A kezelés során a kísérletben 200 mg NAC-ot oldottak fel 20 ml vízben, és az így kapott szájvízzel egyszer kellett öblíteniük 30 másodpercig a pácienseknek. A kontroll csoport 20 ml 0.12%-os klórhexidin-diglükonát oldatot használt, hasonló metodikával. A fő eredmény a VAS-skála alapján a fájdalom volt. A NAC a fájdalmat a kiindulási értékekhez képest nagyobb mértékben csökkentette, mint a klórhexidin-diglükonát oldat a kiindulástól számított második és negyedik napra. A NAC-ot kapó csoportban a fájdalom súlyossága 47%-os csökkenést mutatott a második napra, amely klinikailag jelentősnek tűnik. A kutatók véleménye alapján az ismételt alkalmazás (nem egyszeri beavatkozás) esetén nagyobb lett volna a kezelés hatékonysága. (4)
Következtetés
Érdemes lehet az N-acetil-L-cisztein alkalmazása egy kombinált terápiában olyan termékekkel, amelyek az afták élettartamát és méretét csökkentik.
Források:
Gasmi Benahmed A, Noor S, Menzel A, Gasmi A. Oral Aphthous: Pathophysiology, Clinical Aspects and Medical Treatment. Arch Razi Inst. 2021 Nov 30;76(5):1155-1163. doi: 10.22092/ari.2021.356055.1767. PMID: 35355774; PMCID: PMC8934078.
Skučas K, Balčiūnaitė A, Basevičienė N. Systemic and topical treatment methods of recurrent aphthous stomatitis: A systematic review. Stomatologija. 2023;25(1):11-20. PMID: 37436177.
Halboub E, Alkadasi B, Alakhali M, AlKhairat A, Mdabesh H, Alkahsah S, Abdulrab S. N-acetylcysteine versus chlorhexidine in treatment of aphthous ulcers: a preliminary clinical trial. J Dermatolog Treat. 2021 Sep;32(6):649-653. doi: 10.1080/09546634.2019.1688231. Epub 2019 Nov 21. PMID: 31679408.









Hozzászólások